Közlemény
Közlemény a Facebook-on 2018. március 2-án megjenet, Intézményünket érintő valótlan állításokról.
A következő poszt került közzétételre 2018. március 2-án a Facebookon, fotókkal illusztrálva:
„Kedves,,fejlődő” BALASSAGYARMAT!
Érdeklődöm, hogy rendben van e, hogy hetek óta a nyírjesi iskola szennyvize folyik kifelé az erdőbe. patakba. majd a horgásztóba???? Megjegyzem ez rendszeres!
Arról már nem is beszélve, hogy a szennyvíz szippantó autó is a tóba üríti tartalmát naponta.
Egyesek ott fürdenek, megeszik a halat, amit kifognak. WC papírok és, egyéb” csodás dolgok úszkálnak itt. csodás üdülő övezet”
A RIDENS Általános Iskola, Szakgimnázium, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium intézményvezető-helyetteseként szeretnék reagálni az iskoláról szóló részekre.
Előzetesen szeretném tájékoztatni arról a közvéleményt, hogy az iskolának már 1998-óta saját csatornája van, ami a városi szennyvízhálózatba vezeti a szennyvizet, zárt rendszerben. Ehhez a csatornához átemelő szivattyúk tartoznak. A szivattyúkat és a csatornát a RIDENS iskola fenntartója folyamatosan felügyeli és jelzés esetén azonnal gondoskodik a szükséges karbantartási munkák elvégzéséről. 2017 októberében új szivattyú került a rendszerbe, ami azóta is hibátlanul működik.
Szeretném kiemelni, hogy az iskola nem derítő aknába, hanem egyenesen a városi csatornába vezeti a szennyvizet. Ha az egyik szivattyú meghibásodik, átveszi a munkát a másik. Ha mindkettő meghibásodna, még akkor sem folyik ki a szennyvíz, hanem egy derítő aknába ürül, aminek a kapacitása 2-3 napi mennyiségű szennyvíz. Tekintve, hogy 147 tanuló és 70 dolgozó tölti itt napjait ez elég nagy kapacitást jelent. Szippantást alig veszünk igénybe.
Egyetlen alkalommal volt szükségünk szippantásra 10 évvel ezelőtt, amikor egy kerítésépítés során véletlenül kilyukasztották a csövet. Ekkor leállítottuk a rendszert és két naponként szippantóst hívtunk. Azóta szippantós kocsi igénybevételére 2017 októberében a szivattyú cseréje során került sor.
Előfordult az elmúlt időszakban, hogy dugulás történt a belső rendszerben, amit azonnal elhárítottunk. A dugulás megszüntetése után a hirtelen fellépő nyomás eredményeként a fordítóakna túlcsordulhat, de ez nem tud a patakig elfolyni. A Facebookon megosztott képen látható vízfolyás sem ér el a patakig. A fotó készítésének dátumáról nincsen információnk, és az sem egyértelmű, hogy mi látható azon, szennyvíz vagy olvadt hólé. A szennyvíz akna körüli szagok sajnos kellemetlen melléktermékek, azonban ez minden akna körül jelentkező, általános probléma.
A szivattyút és az előtte elhelyezkedő tisztítóaknát 2018. március 5-én átvizsgáltattuk, a tisztító aknát soron kívül kitisztíttattuk.
Kiemelném továbbá, hogy az iskola több, mint 15 éve Ökoiskola és 5 évvel ezelőtt elnyertük az Örökös Ökoiskola címet. Ennek keretében környezettudatos táborok és egyéb programok valósulnak meg az iskolában. A tanulók szerdánként takarító napot tartanak. Ennek keretében nemcsak a szobájukat teszik rendbe, hanem az udvaron is összeszedik a szemetet. A parkgondozó osztályok is sok munkát fordítanak az 1.3 hektáron elterülő udvar rendben tartására, sőt a kerítésen kívüli részeken is irtják a parlagfüvet és vágják a füvet. Nyári időszakban ugyanezt a portások és karbantartók végzik. A környezetünket igyekszünk rendben tartani, ennek eredményekén egy alkalommal elnyertük „Nógrád megye legszebb intézményi környezete” címet.
Az iskola tanárai és diákjai rendszeresen szemétszedő kampányokat rendeznek. Az iskolától a 7-es tóig össze szokták szedni a szemetet. Erről újságcikk is született: http://ridens.sulinet.hu/2017/03/04/tavaszi-nagytakaritas-nem-csak-belul/
Az idei hó elolvadása után újabb szemétgyűjtő kampányra készülünk.
Emellett szeretném megemlíteni, hogy az iskola nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a vezetékes gázt kihozták a Nyírjesbe, ezáltal a lakosok lehetőséget kaptak arra, hogy átálljanak a lényegesen tisztább gázfűtésre. A teljes épületegyüttesben kondenzációs kazánokkal oldjuk meg a fűtést, ami 40%-os energia megtakarítást jelent és csökkenő káros anyag kibocsátást. Jelenleg folyamatban van egy beruházás, melynek keretében napelemek kerülnek a főépületre, ami tovább csökkenti a káros anyag kibocsátásunkat.
Az iskola körüli életveszélyessé vált fákat kivágattuk (telken belül) helyettük 200 db fát és cserjét ültettek az iskola munkatársai és diákjai. A metszések és kerti munkák kapcsán keletkező zöld hulladékot komposztáló telepen és komposztáló edénybe gyűjtjük. A veszélyes hulladékokat szakszerűen elszállítatjuk, a műanyagot és a papírt szelektíven gyűjtjük.
A fent leírtak alapján azt gondolom, hogy a 147 tanuló és 70 dolgozó arányaiban kis ökológiai lábnyomot hagy. Első pillanattól kezdve igyekszünk beilleszkedni a nyírjesi közösségbe, hasznára válni társadalmi és természeti környezetünknek.
Ezért kérem, ha bármilyen hibát vagy problémát érzékelnek a RIDENS iskolával kapcsolatban, ne méltatlan és féligazságokat, valótlanságokat tartalmazó, indulatokat szabadjára engedő Facebook posztokban adják tudtunkra, hanem szóban vagy írásban jelezzék az intézmény vezetése felé.
Biztosítok arról mindenkit, hogy partnerek leszünk az esetleges problémák megoldásában.
Siketné Zsiga Judit
intézményvezető-helyettes
A közlemény az alábbi linkről tölthető le: